Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A magyar nőköltők helyzete a XVIII – XIX. században

2008.12.05

 

„ Oszol a vastag köd, mosolyog a napfény,

Lelkesíti mellyem egy éltető remény,

Hogy már valahára jő vize malmára

Nemünknek is, s kap a dicsőség halmára,…”

 

 

(Újfalvy Krisztina: Barátsági vetélkedés, avagy Molnár Borbálának Máté Jánosné asszonnyal a két nem hibái és érdemei felől folytatott levelezései – részlet- )

 

A nőköltők életművét sokáig elkülönítették a férfiköltőktől. Míg a férfi – női egyenlőség (nagyjából) meg nem valósult, addig a női költészetet máshogy értelmezték és máshogy értékelték, mint a költészetet magát. Ez nem is csoda, hiszen a nők helyzete történetileg meghatározott, az idő múlásával folyamatosan változik. Csak a XX. századtól kezdve nem értékelik különbözőképpen a férfi és női írásokat; hiszen addig van külön férfi és női költészet, amíg nem adottak a két nem számára azonos lehetőségek.

A női költészet rövid története:

Hogy a régmúlt időben, több ezer évvel ezelőtt, hogy s mint mentek a dolgok, pontosan senki sem tudja. Azt sem ismerjük, hogy milyen társadalmi rendszerek működtek és hogyan, s azt sem, hogy milyen volt akkor a nők helyzete.

A középkorban bárki olvashat, ebből a szempontból nem különböztetik meg a nemeket. A XVI. században, a reformáció idején sem válik még külön a nők művészete: a nők – a férfi költőkhöz hasonlóan- vallásos témájú verseket írnak: verses imákat, könyörgéseket, hálaadásokat. Ebben fontos szerepet játszott a protestantizmus: a mindkét nemre kötelező lelki számvetés, az egyénileg kiharcolt üdvözülés kényszere, valamint mindkét nemnek kellett tudni olvasnia (és esetleg írnia). Ez nyújthatta a nőknek a téma mellett az egyéniségtudatot, valamint a bátorságot is ahhoz, hogy nyíltan ki merjenek állni.

A XVI – XVII. században megjelennek a vallásosak mellett a személyesebb hangvételű, szubjektívebb (női) lírai művek is. Ezeket azonban nem publikálták, csak az egyházi témájú alkotásokat jelentették meg. Ebben az időben sok vallásos fordítás születik (pl. Petrőczy Kata fordításai), bibliai összeállítást (Lorántffy Zsuzsanna), imákat és zsoltárparafrázist (Apafiné Bethlen Kata) jelentetnek meg.

A különbség valószínűleg akkor keletkezhetett, amikor a nők átvették a férfiaktól az úgynevezett női dal műfaját. Az eredetileg általános érvényű helyzetdalt személyes önkifejező lírai költészetté vált. Ezek a versek főleg a női sors nehézségeit mutatták be, panaszversek voltak. A XVII. században egyébként is gyakori motívum volt a szerencse forgandósága – a kortárs férfiköltők számára ez poétikai téma, a moralizálás eszköze, a nők azonban saját rossz sorukat mutatják be általuk.

A XVIII – XIX. század során a költészet jellege megváltozik. A személyes hangnem helyett a nyilvános – társasági kerül előtérbe. Ennek a korszaknak az egyik leggyakoribb műfaja a költői levél. A nők megszólalását a férfiak nemcsak tolerálják, hanem bátorítják is: női versek jelennek meg férfi kötetekben. A női versírás „honleányi tett”, a nyelvújításért, a magyar nyelv érdekében történő cselekedet.  Épp ezekben a költői levelekben láthatjuk először, hogy a férfiköltők úgy tartják, a női költészet más, mint az övék, s elfogadják, hogy kisebb értékű.  Molnár Borbála és Fábián Julianna műveiben ennek elismerését láthatjuk. Vályi Klárának és Dóczy Teréziának azonban még keményebben kellett megküzdeniük az előítéletekkel: sokan azt gondolták, hogy verseik valójában álnéven írt férfiírások; annyira jól sikerültek. Ebben a korszakban a szubjektív líra alig kap helyet. Bár Molnár Borbála, Fábián Julianna, Vályi Klára verseit kiadták nyomtatásban is, Újfalvy Krisztina nem publikálhatta verseit, csak Molnár Borbálával folytatott verses vitája látott napvilágot. Erről azonban később részletesebben szó esik.

A XIX. század romantikus és szentimentalista felfogása méginkább elmélyítette a férfi és női költészet közötti szakadékot. A nők szerepe erőteljesen megváltozott: ekkortól várták el tőle „azt a túlfinomultságot, légies felsőbbrendűséget és elkülönülést”, amely a megszólalásnak alig engedett hangot. Néhányak szerint a nőnek korlátolt helyzeténél fogva csak gyengébb képessége van a versírásra. Volt, aki a nőeszmény „dicsőítése” miatt emelt korlátokat. Ne azért ne írjon a nő olyat, mint a férfi, mert nem tudna olyat írni, hanem azért, mert nem illik hozzá. (Ezzel a férfi szerepét is körülhatárolják.)

1904 decemberében, 200 női és 50 férfitaggal alakult meg a magyarországi Feministák Egyesülete. Kis magyar femninizmus történelem. 1906-ban a Pollány Laura vezette feminista mozgalom nagy sikereket ért el a nők jogainak kiszélesítéséért folytatott küzdelemben. Innentől számítva adottak voltak az azonos lehetőségek, csak élni kellett ezekkel a jogokkal. Körülbelül innentől kezdve nem beszélünk külön női és férfi költészetről.

Mint láthatjuk, a női alkotás története tulajdonképpen az az út, amelyet a nők megtettek, amíg kivívták maguknak a női szabadságot.

Molnár Borbála és Újfalvy Krisztina

Mielőtt belefognék Molnár Borbála és Újfalvy Krisztina levelezésének bemutatásához, szeretnék pár szót szólni a költőnőkről külön – külön is.

Molnár Borbála 1760-ban született Sátoraljaújhelyen. Apja, Parnói M. János nemesi származású református kántortanító volt. 1777-ben ment férjhez, három gyermekük született, de hamarosan elváltak. Előbb Vácott, majd Mikes Anna társalkodónőjeként Erdélyben élt. Mikes Anna halála után hazaköltözött fiához Hajdúbagosra. Kora női költőeszményét testesítette meg,  verses levelezést folytatott Édes Gergellyel, Gvadányi Józseffel, Csizi Istvánnal és Újfalvy Krisztinával. 1825-ben halt meg.

Újfalvy Krisztina 1761-ben született Szőkefalván. Apja Mezőkövesdi Ú. Sámuel küküllői főbíró. Miután szerelme elhagyta, kényszerű házasságot kötött Máté János nemessel. Két gyermekük született. Később Krisztina elvált férjétől, és Kolozsvárra költözött. Itt irodalmi kapcsolatokat tartott fenn (főleg levelezések által), többek között Molnár Borbálával. Életmódja megbotránkoztatta a kortársakat: „amazonosan öltözködött, magas, férfias kalapot hordott, lovagolt, a férfiakkal minden elfogulástól mentesen érintkezett, levelezett, szóval »modern« asszony volt, olyan korban, mely ezt a fogalmat még nem ismerte.” (Költőnők antológiája.Török Sophie, 1947.) 1813-ban visszatért beteg férjéhez, s őt haláláig ápolta. 1818-ban halt meg. Versei őszinte, eredeti hangúak, melankolikusak, így a szentimentalista irányzathoz állnak közel.

 

 

Újfalvy Krisztina és Molnár Borbála vitája a két nem lehetőségeiről

 Hogyan zajlott nálunk a nyilvános eszmecsere az egyik nem jogairól, mozgásterérôl a polgáriasulás elsô évszázadában, amikor a másik nem jogairól és mozgásterérôl folyó vita is épp csak bontakozóban, kezdetleges publicitással folyt? Hogyan értekezhetett elzárt és tudatlanságban hagyott tagjairól egy nemzeti közösség úgy, hogy egészében magának is az önálló felemelkedés legsúlyosabb korlátozottságával és identitászavaraival kellett küszködnie? Lenyűgöző, ahogyan kerülő utakon is, az intimszférából napvilágra kerülő levélváltások, majd a tudatosan választott levélműfaj szolid viharzásában lassan mégiscsak intézményesül az emancipáció ügye. E folyamatban nem nők és férfiak közt húzódik a "frontvonal". A korai dokumentumok sorában például a legtanulságosabb, egyben legélvezetesebb olvasmány két költőnő, Molnár Borbála és Újfalvy Krisztina 1796-tól éveken át folytatott eszmecseréje.

„Mindketten állhatatos, szabad lelkek, replikáik egyaránt pengeélesek, ugyanazt látják, de következtetéseikkel az ellenkező irányban indulnak el. Egyikük épp azáltal akar elfogulatlanul szembenézni egy rettenetes házasság és férj emlékképével, hogy mintegy más asszonyok bűneiért vezekelve, önnyugtatásul maga fölé emeli a férfiúi nem egészét. Vitapartnere viszont átlátva e pszichózist hol gyöngéden, hol csipkelődve igyekszik bizonyítani: nem isteni elrendelés az, amit a nőknek tűrniük kell. Újházy Krisztinanem ádáz, csak józanul és érzelmesen radikális, későbbi nagyszerű asszonyok - Takáts Éva, a leánya, Karacs Teréz, Cserei Drusiána, Brunszvik Teréz s a többiek - prototípusaként.” (A nő és hivatása. In:Kortárs. Szerkesztette: Fábri Anna, 1999.)

Ez a vita (Barátsági vetélkedés, avagy Molnár Borbálának Máté Jánosné asszonnyal a két nem hibái és érdemei felől folytatott levelezései) csak látszólag folyt a két nem hibáiról, valójában a női nem lehetőségeiről szólt. Újváry Krisztina érzékelte a korlátozottságot a nők tanultságában, társadalmi szerepében, költői attitűdjében, témáiban, és tiltakozott ellene, míg Molnár Borbála természetesnek tartotta a társadalom által neme elé állított korlátokat.

Újfalvy Krisztina Molnár Borbála kezdeményezéseit, sikereit látva írja meg első két levelét, s barátságuk révén szabadabb – önállóbb és lázadóbb - kommunikációs formák kialakítását reméli. Arra kéri a költőnőt, hagyjon fel szerepeivel, lépjen ki eddigi köréből, és építsenek maguknak külön társaságot – Újfalvy Krisztina szavaival: olyan várat –, "Mellynek közepette, ha foghatunk kezet,/ Tehetséget szülénd még az igyekezet". Elképzelése szerint az új tónusnak nem az eddigi elfogadott nőszerepeken (háziasszonyi, keresztényi, szorgalmatos anyai és gazdasszonyi szerepek) kell alapulnia, sokkal inkább a női intellektus megnyilvánulása kellene, hogy legyen.

Ez az elképzelés Molnár Borbálához képest radikálisnak tűnhet, de ez valójában „csak” a leányiskolák megszervezésének, a szabad olvasásnak, és egyáltalán a női élettér kitágításának a programja. Újfalvy Krisztina nem lép túl azokon az elveken, amelyeket Németországban a felvilágosodás idején a nőképzés idején kialakultak. A női olvasókörök és házikönyvtárak nemcsak a hölgyközönség kialakítását, hanem részben azt a célt is szolgálták, hogy a terjedő szentimentalizmus érzelemébresztő hatását, a veszélyesnek vélt szerelmi históriákat kellő módon mérsékeljék. Az olvasás ideje és színhelye ezért szigorúan adott volt, a család vagy más közösség előtt, fennhangon történt, kommentárok kíséretében, egészen addig, míg a XVIII. század végén a szalonok, olvasókörök, teatársaságok száma annyira fel nem szaporodott, hogy a társalgás és művelődés morálisan ellenőrizhetetlenné vált.

Ilyen ellenőrzött tevékenységet vázolt fel Újfalvy Krisztina is levelében: "...ne szakasszuk el a Sz. Könyvektől a Világi Historiákat, s szerelmes Románokat: mert éggyüt jó, mint az utozás a jó uttal s szép idővel...eggyütt minden Könyvek olvasása sem káros, söt hasznos, de ugy, hogy elébb készittessék ki a Lélek a gyöngynek a gaz közül való kiválogatására.” A lányokat , mondja, nem lehet, és nem is kell eltiltani a regényektől. Azt szeretné, ha a nők történelmet, földrajzot és más tudományokat tanulnának.  Szerinte a nőideál nem a Molnár Borbála által képviselt érzelmes – vallásosságba alakul át, hiszen a férjek maguk is „Sz. Szűz Máriának, Sz. Jutkának” csúfolják feleségüket; inkább azt értékelik, ha a nők értelmesen hozzá tudnak szólni a vitákhoz, tájékozottak.

Már az első levélváltás folyamán kiderült, hogy Molnár Borbála nem hajlandó kilépni eddigi szerepéből..

Újfalvy Krisztina maga kezdeményezi a verses levelezést alexandrinusokban, de a második levél után, amikor a vita hevéhez szűknek bizonyul a verses keret, prózára tér át, jelezve ezzel, hogy most "a maga ízlését" fogja követni, Molnár Borbálának versformáival együtt annak gondolatmenetét, ízlésvilágát is elutasítván.

Összesen tizenhat levél születik, ebből tíz prózai formában, hat (az első kettő és az utolsó négy) versesben. Utolsó két levelük már nem erről a témáról szól. Vitájuk az idő múlásával kifulladt, bár nem sikerült megegyezniük. Más közös témájuk pedig nincsen.

Nem lehet tudni, hogy ezek után (1799-ben) kapcsolatuk végleg megszakadt-e. Levelezésük 1804-ben jelenik meg, Kolozsváron. Azt szintén nem tudjuk, hogy a publikálás Újfalvy Krisztina hozzájárulásával történt-e. A Barátsági vetélkedést az előszó szerint Molnár Borbála úgy jelenteti meg, mintha a vita az ő igazával végződött volna.  Az előszóban Molnár Borbála a levelezés közzétételének egyedüli céljaként Újfalvy Krisztina verseinek és tehetségének a megismertetését ismeri el, de azt is bejelenti, hogy egy hosszú munkát készül kiadni a barátságról, attól függően, hogy jelen művét hogyan fogadják majd.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mapazsu@t-online.hu

(Martinák Jánosné, 2010.02.04 03:06)

Élvezettel olvastam a nőköltőkről írottakat, volt benne nóvum is, de van néhány tévedésed. Molnár Borbála az idén lesz 250 éves, érdemes lenne róla is írnod.
további jó szórakozást kívánok az irodalomban való kutakodáshoz
Enikő néni