Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Pirsing: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete

2009.01.28

,,Ehhez először ellentétet kell állítanom - a tisztesség okából azonban pár lépést hátrálnom illene, és újabb magyarázatba bocsátkoznom a távlatnyerő hátrálást illetően. Előbb mégis lássuk az ellentétet. Az emberi értelmet én kétféleként, klasszikus és romantikus értelemként osztályozom. Végső igazság megragadásához ilyen ellentét nem sok segítséggel szolgál, mégis megengedhető, ha az ember a klasszikus értelem határain belül igyekszik megkeresni vagy megteremteni a benne rejlő formák világát. A klasszikus-romantikus ellentétpár jelentése pedig Phaidrosz szerint a következő:
A klasszikus értelem a világot főként a benne rejlő formák szerint vizsgálja. A romantikus értelem főként a megjelenése szerint. Ha romantikus elmének géprajzot vagy elektronikai vázlatot mutatsz, aligha leli örömét benne. Az érdeklődését sem kelti fel, hiszen csupán megjelenését látja, vonalait és számozását, csupa unalmat. Ha azonban ezt a tervrajzot vagy vázlatot klasszikus elme elé terjeszted, érdeklődőn tekint rá, hiszen ő a vonalak és jelképek mögött rejlő formát keresi teljes sokrétűségében.
A romantikus szemlélet ösztön, képzelet, ihlet, alkotókedv műve. Érzelmek irányítják, nem adatok. Maga a tudomány-művészet ellentétpárját is a romantikus szemlélet állította. Ez a szemlélet nem halad az értelem és a törvények útján, hanem megérzése és esztétikai tudata kormányozza. Az észak-európai kultúrákban a romantikus szemléletet rendszerint a női nemmel társítják, ami nem éppen helytálló.
Az értelem és törvény szerinti klasszikus szemlélet viszont maga is a gondolkodás és viselkedés rejtett formája. Európa általában férfias szemléletnek tekinti - a természettudomány, a jog és az orvostudomány ezért nem vonzza a nőket különösképpen. S bár a motorozás romantikus mulatság, a motor ápolása klasszikus szemléletű tevékenység, és ami kosz, olajos kéz, belső formaismeret mind vele jár, az a romantikus lelket olyannyira taszítja, hogy nők a motorszerelést nagy ívben elkerülik.
Jóllehet a megjelenés rútsága gyakran kíséri a klasszikus szemléletet, éppen nem elválaszthatatlan tőle. Szépségeit bonyodalmai miatt nem értékelik a romantikusok. A klasszikus szemlélet egyenes, dísztelen, érzelmekkel nem átitatott, gazdaságos és gondosan arányzott. Célja nem is az érzelmi hangolás, hanem a rendteremtés és a megismerés. Esztétikai értelemben nem éppen szabad kezű és természetes stílus ez. Inkább visszafogott. Ura a helyzetnek. Értékeit aszerint méri, mennyire tarthatja a markában.
A romantikusok gyakran unalmasnak is, ügyetlennek is, csúfnak is ítélik a klasszikus szemléletet, akárcsak a motor ápolóját, hiszen az is mindent darabjaiban, elemeiben, tartozékaiban és kapcsolataiban tekint. Semmi sem bizonyos, amit a klasszikus elme számítógépben meg nem sétáltatott hetvenhétszer. Mérésre és bizonyításra szorul minden. Lenyűgözően súlyos. Fakón fojtogató. A halálos szorítás maga.
Ad azonban a látszatra a klasszikus szemlélet is, kivált ami a romantikát illeti. A romantikus szemlélet eszerint henye, kóbor eszű, megbízhatatlan, élvhajhász. Széllelbélelt. Nesze, semmi, fogd meg jól. Nem áll meg a lábán. Terhére van a társadalomnak.
Ezt a kölcsönös elhatárolódást ma már ismeri mindenki. S éppen itt a hiba. Az emberek vagy az egyik, vagy a másik táborhoz szegődnek, és a másikat csupán megbélyegzik, megérteni nem igyekszenek. Senki a maga igazából nem enged, és úgy tapasztalom, hogy a ma élő nemzedékek közül két tábor megbékítését sem kereste senki. Nincs olyan kérdés, amelyben a két szemlélet együtt tehetne egy kerek világot.
A közelmúltban a szemünk láttára nyílt szakadék a klasszikus kultúra és a romantikus ellenkultúra közt a két világszemlélet mind veszettebbül acsarog egymásra, s közben azon tűnődik mindenki, vajon ez a meghasonlottság örökös marad-e. Kívánni sem kívánja éppen senki, akármiket nyilatkozik egymásról a két tábor.
Ebben a felállásban érdekes, miket gondolt s beszélt Phaidrosz. Hanem akkoriban senki nem hallgatott rá, s először hangyásnak bélyegezték, majd tűrhetetlen alaknak, majd megveszekedettnek, majd közveszélyesnek. Őrültségéhez ugyan nem fér szó, de írásaiból kihámozható, hogy éppen az ellenséges környezet őrjítette meg. Szokatlan viselkedés idegenkedést kelt másokban, amitől az illető viselkedése még szokatlanabbá válik, és addig hajszolják egymást körbe-karikába, amíg a pofon el nem csattan."

 

,, Világszemlélete elemzőnek is nevezhető. Ez a másik neve a klasszikus szemléletnek, amely a világhoz a benne rejlő formák felől közelít. Phaidrosz a lelke legmélyéig klasszikus személyiség volt, s hogy a jellemzését teljesebbé tegyem, megpróbálom elemző szemlélettel magát az elemzést fogni elemzőre. Példákkal kezdem, aztán fogok a boncoláshoz. Legjobb például a motorkerékpár kínálkozik, mivel klasszikus elmék szüleménye az is. Tehát lássuk:
Klasszikus, elemző módszerrel a motorkerékpár tagolható részei szerint és működése szerint.
Ha részei szerint tagoljuk, két legelemibb tagja a hajtóműve meg a futóműve.
Hajtóműve tovább bontható erőműre és váltóműre. Elsőül az erőművel foglalkozunk.
Az erőmű magában foglalja a motort, az üzemanyagrendszert, a gyújtórendszert, a vezérlőművet és az olajzórendszert.
A motort hengerek, dugattyúk és hajtókarok teszik, továbbá a forgattyústengely meg a lendítőkerék.
Az erőmű üzemanyagrendszerének tartozéka a benzintartály meg a szűrő, valamint a levegőszűrő, a porlasztó, a szelepek és a kipufogócsövek.
A gyújtórendszer elemei a váltóáramot fejlesztő dinamó, a feszültségszabályozó, a gyújtótrafó, a kondenzátor, a nagy feszültségű kábel meg a gyújtógyertyák.
A vezérlőmű elemei a bütyköstengely, a vezérlőműlánc, a szelepemelő, a himba és a himbatengely.
Az olajzórendszerhez tartozik az olajszivattyú és a hengertömbön átvezető valamennyi olajcsatorna.
Az erőműhöz járuló váltómű része a tengelykapcsoló és a kardántengely vagy a lánc.
A futómű és tartozékai a váz, beleértve a lábtámasztókat, a nyerget meg a sárhányókat, továbbá a kormányt, az elülső és hátsó rugózást, a kerekeket, a kapcsolókat és a huzalokat, a világítást meg a kürtöt, sebesség- és fordulatmérő órákat.
Részeire így tagolhatjuk a motorkerékpárt. Hogy azonban megértsük, mire jók a részek, osztályoznunk kell őket szerepük szerint is:
A motorkerékpár működése lehet közönséges üzemelésű és vezetőüzemelésű.
Közönséges üzemeléshez osztjuk működését a szívóütem közben, a sűrítőütem közben, valamint a robbanóütem és a kipufogóütem közben.
S így tovább. Részletezhetném a négy ütem egymásutánjában zajló működéseket, majd folytathatnám a különleges vezetőüzemelésű működések elemzésével, s mindezekkel együtt a motorkerékpárban rejlő formák rövid foglalatához jutnék. A legszükségesebbekre szorítkozó foglalatához, amilyenek az efféle lajstromozó leírások lehetnek. A motorkerékpár alkatrészeinek szinte bármelyike taglalható végtelen részletességgel. Kötetnyi műszaki értekezést olvastam például a bütyköstengelyről csupáncsak, amely ugyan bármily kicsiny, mégis életbevágóan fontos része a vezérlésnek. Vannak motorok persze mások is, mint az itt leírt egyhengeres Ottó-motor - két- és többhengeresek, dízelmotorok, Wankel-motorok - de a célnak az én példám is megfelel.
Ez a taglalás tehát a motorkerékpárok micsoda-mijére, valamint a motor működésének hogyanjaira szorítkozna. Nagy szükség volna azonban hol-szemléltetésre is, nemkülönben miért-elemzésre, amely az alkatrészek összjátékának műszaki elveit fejlődésükben mutatná. Pillanatnyi célunk azonban nem a motorkerékpár szételemzése, hanem hogy a pályát megtisztítsuk fontosabb elemzésekhez.
A motorkerékpár ilyen taglalásában első tekintetre nem lehet semmi furcsaság. Úgy olvasódik, mint a motorkerékpárról szóló kézikönyv bevezetése vagy valamely szakmai tanfolyam első órájáról készük jegyzet. A furcsaság ott kezdődik, amikor nem tárgyáért olvassuk, hanem fejtegetésünk tárgyaként.
Az első figyelemre méltó dolog ebben a taglalásban, hogy aki ezt a békát egyszer le nem nyeli, azt végig idegesíteni fogja, nem szabadul tőle. Azt tudniillik, hogy olyan száraz, mint a fűrészpor. Blabla, blabla, blabla, bla, porlasztó, sebességfokozat, sűrítés, blabla, dugattyú, gyertya, szívóütem, jaja, blabla, orrvérzésig. Ilyen a klasszikus szemlélet romantikus szemnek. Unalmas, esetlen és rút. Romantikus lelkek ritkán jutnak túl ezen a megfigyelésen.
Aki azonban a békát az első mondattal lenyelte, megfigyelhet egyebet is.
Elsőnek mindjárt azt, hogy az így taglalt motorkerékpárt nem láthatja más, csak aki a működését ismeri. Vagyis a taglalásból az értéshez elengedhetetlen látvány hiányzik - foglalkozni csupán a benne rejlő formákkal foglalkozik.
A második megfigyelés, hogy hiányzik maga a megfigyelő. Aki taglal, nem említi, hogy a dugattyú megfigyeléséhez leemelte a hengerfejet. "Te" nem vagy benne a képben. "A vezető" személytelen gépember, maga is központi vezényletre működteti a gépet. Igazi alanyai ennek a leírásnak nincsenek. Csak tárgyai.
A harmadik megfigyelés, hogy a "jó" meg a "rossz" a rokon értelmek teljes bokrával együtt hiányzik belőle. Értékítélet nem hangzik el, csupán sorolás.
A negyedik megfigyelés, hogy műtétet végeznek itt, méghozzá veszedelmeset. Szellemi szike hasogat oly finom metszéssel és oly sebesen, hogy olykor nem is látni a mozgását. Csalóka érzésed, hogy minden elsorolt alkotórész ott van helyben, csupán sorra veendő. Holott lehetne az elnevezésük is más, meg a csoportosításuk is, aszerint, hogy a szike merre metsz.
A vezérlőmű például, amely a bütyköstengelyt, a vezérlőműláncot, a szelep emelőjét és rugóját, valamint a himbát meg a himbatengelyt foglalja magába, csupán a bonckés szokatlan metszésének köszönheti létét. Aki befordul a motorkerékpáralkatrész-üzletbe, és vezérlőművet kér, arról azt hiszik, ütődött. Náluk másképp szeletelnek. Két gyár nincsen, amelyik a termékét egyformán osztályozná, és minden szerelő került már szembe azzal a kérdéssel, hogy ezt vagy azt az alkatrészt lehetetlen megszerezni, mert az egyik gyártó ennek nevezi, a másik annak, a harmadik amannak.
A szike művét azért érdemes figyelnünk, nehogy megszédüljünk, s azt képzeljük, a motorkerékpár vagy akármi más azért ilyen, amilyen, mert a szike így darabol. Figyeljük magát a szikét, s majd megpróbálom szemléltetni, hogyan forraszthatja össze mesteri forgatása a klasszikus és romantikus vita nyomán támadt hasadást.
Phaidrosz mestere volt a bonckésnek, és dolgában biztosan forgatta. Az elemző gondolat egyetlen lendületével kedve szerint bontotta a világot, majd a részeket újabb részekre, mind finomabbakra, míg kívánt egységeihez nem jutott. A "klasszikus" és a "romantikus" szembeállítása is az ő késelő tehetségére vall.
Ha azonban csak elemzői készségét dicsérhetném, inkább hallgatnék őfelőle. Mégsem hallgatok, mert e készségét időálló mutatványokban hasznosította. Senki tanúja nem volt, talán ő maga sem látta a művét, sőt meglehet, hogy én is káprázattal küzdők, mégis mintha inkább rossz sebész, mint jó gyilkos módjára forgatta volna tárgyában a kést. Az is lehet, hogy a kettő egyre megy. Ő azonban legalább észlelte a bajt, és mélyre hatolt, hogy a gyökeréig jusson. Jelentőségét éppen a bajmegállapításban látom, mivel a gyógyításhoz egyebe a szikénél nem is kínálkozott. Csakhogy mélyre hatoló igyekezetével utoljára maga maradt ott a műtőasztalon."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.